BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

KIVÉTELES TANULMÁNYI REND FÉLÉVÁTHALLGATÁSBAN RÉSZTVEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA A VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KARON

 

A féléváthallgatásban résztvevő hallgatók a kivételes tanulmányi rendet pályázat útján nyerhetik el. A pályázat kétlépcsős (előpályázat és pályázat) és folyamatosan benyújtható.

A pályázat célja a magas szakmai színvonalú külföldi tanulmányok támogatása a külföldön végzett tárgyak a hallgató képzésébe való minél teljesebb mértékű integrációjával. A külföldi résztanulmányok a személyiségfejlődésre, nyelvtudásra gyakorolt pozitív hatásaik mellett kiváló lehetőséget jelentenek arra, hogy a választott szakmájuk, szakterületük nemzetközi közösségébe bekapcsolódjanak és  a szakmagyakorláshoz szükséges tudást és készségeket a saját tantervüktől eltérő módon, de azonos kimeneti kompetenciákkal megszerezzék.

A TVSz vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a kivételes tanulmányi rend elnyerésének feltétele a minimum 4,00 halmozott súlyozott tanulmányi átlag az alapképzésen, vagy minimum jó minősítésű alapdiploma. A pályázat értékelése során az alábbi szempontokat veszi figyelembe az értékelő bizottság:

-        a tervezett szakmai program (a kivételes tanulmányi rend) illeszkedése a képzés kimeneti követelményeihez,

-        a pályázó tanulmányi eredménye, egyéb többlet szakmai teljesítménye.

1. lépcső: Az előpályázat

A féléváthallgatás (jellemzően ERASMUS) ösztöndíj elnyerése után, a „learning agreement” elkészítésével egyidőben vagy azt követően, de a kiutazás előtt legalább 3 hónappal előpályázatot kell benyújtani.

A Neptun rendszerben nem kell kérelmet benyújtani! 

A pályázat benyújtása: Kérjük, hogy az egyetlen pdf fileba összefűzött pályázatot és a tárgylistát tartalmazó excel filet egyetlen e-mailben küldje el a  vbk.oktatas@vbk.bme.hu e-mail címre.  Mindkét filet a saját neve felhasználásával nevezze el. A pályázatot egy eredeti példányban papír alapon is el kell juttatni a VBK Dékáni Hivatalba (a távoktatási időszak alatt ez nem szükséges).

  Az előpályázat kötelező elemei:

  • a hallgató személyi adatai és a képzésre vonatkozó fontosabb adatok (név, neptun kód, képzés, specializáció, féléváthallgatás helye és időtartama)
  •  a hallgató szakmai életrajza (1 oldal terjedelem), publikációs listája (ha van),
  • az alapképzésben teljesített kreditek száma, a kumulált tanulmányi átlag,
  • a mesterképzésben teljesített kreditek száma, kumulált tanulmányi átlag és ösztöndíjindex (ha van),
  • az diplomához szükséges min. 120 / 210 kreditnyi tárgy listája az alábbi bontásban a tárgylistát tartalmazó excel file (mesterképzéseseknek ill alapképzéseseknek) értelemszerű kitöltésével:
    • o a képzésben már elvégzett tárgyak listája, a kreditek, félév és az érdemjegy feltüntetésével,
    • o az elvégezni tervezett tárgyak listája félévenként (kreditérték feltüntetésével) – nem ismert tárgy esetén szabadon választható 1, kötelezően választható GH 1, stb jelölést használjon,
    • o az esetlegesen kiváltani kívánt tárgyak listája (kreditérték feltüntetésével), - záróvizsga tárgy nem kiváltható!
    • o a mintatantervben nem szereplő tárgyak listája (kreditérték feltüntetésével),
  • a hallgató nyilatkozata és aláírása (az excel nyomtatott verzióján elegendő).
  • a mintatanterveben nem szereplő tárgyak (ezek a külföldi féléváthallgatás során elvégezni tervezett tárgyak) tárgyprogramja.
  • a „learning agreement” másolata.

Az előpályázatot a bizottság a beadástól számított három héten belül értékeli, és az elfogadásról vagy elutasításról a pályázót elektronikus úton értesíti.

2. lépcső: A végleges pályázat

Végleges pályázatot elfogadott előpályázat esetén lehet benyújtani. Javasoljuk, hogy a kiutazás után, a külföldi végleges tárgyfelvételt és a tárgyak indulását követően nyújtsa be a végleges pályázatot, amely előakkreditáció is egyben.

A Neptun rendszerben nem kell kérelmet benyújtani! 

A pályázat benyújtása: Kérjük, hogy az egyetlen pdf fileba összefűzött pályázatot egyetlen e-mailben küldje el a vbk.oktatas@vbk.bme.hu e-mail címre. A filet (fileokat) a saját neve felhasználásával nevezze el.

 Az végleges pályázat kötelező elemei:

  • a hallgató személyi adatai és a képzésre vonatkozó fontosabb adatok (név, neptun kód, képzés, féléváthallgatás helye és időtartama, előpályázat elfogadási száma és dátuma).
  • a hallgató nyilatkozata hogy a végleges pályázata az előpályázattal megegyezik, vagy
  • az előpályázat szakmai tartalmának megfelelő anyag beadása az eltérések részletes ismertetését tartalmazó maximum 1 oldalas szöveges indoklást követően:
    • az diplomához szükséges min. 120 / 210 kreditnyi tárgy listája az alábbi bontásban a tárgylistát tartalmazó excel file (mesterképzéseseknek ill alapképzéseseknek) értelemszerű kitöltésével:
      • a képzésben már elvégzett tárgyak listája, a kreditek, félév és az érdemjegy feltüntetésével,
      • az elvégezni tervezett tárgyak listája félévenként (kreditérték feltüntetésével),
      • az esetlegesen kiváltani kívánt tárgyak listája (kreditérték feltüntetésével),
      • a mintatantervben nem szereplő tárgyak listája (kreditérték feltüntetésével),
    • a mintatantervben nem szereplő tárgyak (ezek a külföldi féléváthallgatás során elvégezni tervezett tárgyak) tárgyprogramja.
    • a hallgató nyilatkozata és aláírása (az excel nyomtatott verzióján elegendő).

Az végleges pályázatot a bizottság a beadástól számított három héten belül értékeli, és az elfogadásról vagy elutasításról a pályázót elektronikus úton értesíti.

3. lépcső: Az akkreditáció

Elutasított pályázat esetén a tárgyakat egyedileg kell akkreditáltatni az általános akkreditációs szabályok alapján (049-es Neptun kérvény), azonban ebben az esetben is támogatja a VBK a minél nagyobb arányú tárgybefogadást.

Elfogadott végleges pályázat esetén a hazatérést követően a pályázat számára való hivatkozással kell az akkreditációt elvégezni a 049-es Neptun kérvény beadásával. A kérvény elfogadása automatikus. Tehát a végleges pályázatban szereplő tárgyak maradéktalan teljesítése esetén 5 munkanapon belül megtörténik és teljeskörű elfogadást jelent.

Amennyiben nem minden, a végleges pályázatban szereplő tárgyat sikerült elvégezni, vagy kíván a hallgató akkreditáltatni, akkor a végleges pályázat tárgytalannak tekintendő és egyedi tantárgyakkreditációra van szükség, szintén a 049-es kérvény benyújtásával, de a tárgyak egyedi megfeleltetése szükséges. 

open/close
Debug info